Örökké emlékezünk rá, örökké hiányzik Emléke örökké velünk marad. Mindig emlékezni fogunk Önre
Ali Ghoorchianról
Ali Ghoorchian egy világhírű hagyományos lovasíjász mester volt Iránból. Nem csupán versenyző, hanem történész, kézműves és tanár is volt, aki életét ennek az ősi perzsa harcművészetnek az újjáélesztésére és népszerűsítésére szentelte.
Ő alapította a Parsian Lovasíjász Iskolát („Kaman-giran-e Parsian” ), egy szervezetet, amely e történelmi technikák gyakorlásának és tanításának szentelte magát. Szenvedélye ragályos volt, és beutazta a világot, hogy megossza tudását, a legmagasabb szinten versenyezzen, és kapcsolatba lépjen más íjászokkal, akik osztoztak a sport iránti szeretetében.
Megközelítése mélyen gyökerezett a történelemben; ősi szövegeket és kéziratokat tanulmányozott, hogy rekonstruálja ősei technikáit. Ezt az akadémiai tudást hihetetlen fizikai ügyességgel ötvözte, ami félelmetes és elismert személyiséggé tette a globális lovasíjász közösségben.
Hozzájárulások & Eredmények
Világbajnok
Ali többszörös bajnok és érmes volt a dél-koreai Lovasíjász Világbajnokságon (WHAC), ahol a világ legjobbjai ellen bizonyította tudását.
Alapító & Úttörő
Ő volt az Iráni Lovasíjász Szövetség alapítója és elnöke, sikeresen bejegyeztetve azt a Lovasíjász Világszövetség (WHAF) hivatalos tagjaként.
Stílusok Mestere
Számos arany-, ezüst- és bronzérem különböző nemzetközi versenyeken Lengyelországban, Magyarországon, Törökországban és másutt, kiválóan teljesítve olyan sokféle stílusban, mint a koreai, lengyel és Qabaq (célpont-oszlopon) pályák.
Tanár & Mentor
Parsian iskoláján keresztül számtalan diákot képzett, Iránban és nemzetközi szinten is, biztosítva, hogy az általa újjáélesztett technikák átöröklődjenek egy új generációra.
Kulturális Nagykövet
Több volt, mint sportoló; a perzsa történelem és kultúra nagykövete volt, bemutatva nemzete ősi harcművészeti hagyományainak szépségét és hatékonyságát a világ színpadán.
Rekorder
Arról volt ismert, hogy magas pontszámokat és rekordokat állított fel különböző versenyeken, bemutatva olyan sebességet, pontosságot és következetességet, amellyel kevesen vetekedhettek.
Versenyrekordok
2. helyezés – Koreai Egylövés 2023
1. helyezés – Mogu Stílus 2022
3. helyezés – Lengyel Pálya 2021
1. helyezés – Qabaq 2020
2. helyezés – Eurázsiai Pálya 2019
1. helyezés – Toronylövészet (Qabaq) 2019
1. helyezés – Koreai Kétlövetű 2018
Arany Lengyel Pálya 2017
Játékélmények innovatív technológiával és páratlan teljesítménnyel.
1. helyezés – Mogu Stílus 2016
Bronz – Koreai Egylövés 2015
A lovas története: Egy átalakult élet
Korábbi életében Ali, akinek hosszú, őszülő szakálla a koránál idősebbnek mutatja, művészetprofesszor volt a Teheráni Egyetemen. Egészen addig, amíg egy napon elege lett – elege abból, hogy nem tudta idejét a lovak és a perzsa harcművészetek iránti szenvedélyének szentelni, elege abból, hogy órákig ült a forgalmi dugókban az iráni fővárosban.
Miután gyermekkorában megtanult lovagolni, Ali arról álmodott, hogy minden nap lóra ülhet, és a természetben töltheti idejét. Végül 2014-ben szánta rá magát, miután évekig halogatta álmait, maga mögött hagyva a várost, a munkáját, a családját és a barátait, hogy az Elburz-hegység lábánál lévő istállókban dolgozzon.
„Amikor elhagytam Teheránt, sok barátom leírt engem. A családom azt akarta, hogy hagyjam ott a lovakat, és térjek vissza Teheránba, hogy normális életet éljek. Új életem túl szokatlan volt számukra, és nem értették, mennyire fontos volt ez nekem.
[…] De most közelebb vagyok, mint valaha, az igazi barátaimhoz. Amikor valamelyikük „testvéremnek” szólít, tudom, hogy tényleg úgy is gondolja.”
Ennek a hosszú, több mint 5600 méter magas hegyvonulatnak a lábánál teheráni gazdag egyének szállásolják el lovaikat ezekben az istállókban – függetlenül attól, hogy tudnak-e lovagolni rajtuk, vagy sem. Ez azért van, mert Iránban egy fajtatiszta arab ló birtoklása a gazdagság jele, de ezekre a forróvérű ménekre felülni, élénk, mégis ideges energiájukkal, nem minden lovas képes.
Ali feladata, hogy körülbelül negyven lóról gondoskodjon fél tucat alkalmazott segítségével, akik többsége a szomszédos Afganisztánból származik. Cserébe ellátást kap. Amint befejezi a munkát, elindul a hegyekbe, néha egyszerre több napra is. „Ezek a hegyek az én királyságom; lóháton! bárhová mehetek, ahová csak akarok. Számomra ez az, ahogyan a legtöbbet hozom ki az életből.”
Hajnalban kel, edzését 10 óra előtt befejezi, majd este 5 órakor újra nyeregbe száll.
Amikor a nap a legmagasabban jár, és a hőmérséklet nyáron gyakran meghaladja a 40 °C-ot, Ali, mint mindenki más itt, sziesztázik a gyümölcsfák árnyékában. Széllökések kapják fel a sötét, száraz talajt, porfelhőkké kavarva azt. A ferde fény olyan érzést kelt, mintha egy festményben lennél, mintha a halványuló hőség megfagyasztotta volna a tájakat és a növényzetet.
Az istállók, ahol Ali dolgozik, több hosszú épületből állnak, amelyek egy kis oázist rejtenek magukban. Csak a fák leveleinek susogása töri meg a csendet. Időről időre egy éretlen kajszibarack esik le a fájáról, a magas hőmérséklet hatására a földre kerülve. A környező fák árnyéka a legbiztosabb módja annak, hogy hűvösben maradjunk ebben a nagy hőségben.
Szerencsére az éjszakák hűvösek, és a felszolgált étel finom. A reggeli nagy, kerek szezámmagos kenyerekből, vajból, mézből és friss gyümölcsből áll, forró fekete teával tálalva. Az ételek gyakran fokhagymás padlizsánnal sült rizs, bárány nyárs és kecsketejes joghurt köré épülnek. Igazi ínyencség.
Ali maradandó öröksége
Ali öröksége nem csupán a megnyert érmekben rejlik, hanem egy majdnem elfeledett művészet globális újjáélesztésében is. Újra összekapcsolta a modern világot az ókori Perzsia harcos-költőivel, és egy új generációt inspirált arra, hogy lovon ragadja az íjat. Elhivatottsága, alázata és mélyreható tudása kivívta az íjászok tiszteletét és csodálatát minden tudományágból és nemzetiségből. Az általa felépített közösség és a megosztott tudás tovább él majd diákjai és az általa formált élénk sportág révén.
